www.ivanfoto.hu

Igen, a tizenötödik. A tizennégyes most kimaradt. Majd talán egy másik project alkalmával lesz 14 is. Tegnapelőtt egyszerűen nem jutott időm fényképezni. Tegnap viszont tudtam magam tartani a tervhez. Ez a kép, akárcsak a harmadik, már korábban körvanalzódott a fejemben még ha nem is pontosan így nézett ki. Igazából egyáltalán nem így nézett ki. Egyedül a helyszín az ami a fotón és az elképzelésemben is azonos. Viszont szerkesztés közben rájöttem, hogy mitől lehetne ez a kép sokkal jobb. Sajnos ahhoz kicsivel több időt kellene a felvételkészítésre szánnom, de az sem lenne elég, ha nem társul hozzá egy kis szerencse is.... (folytatás a kép után)

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))






















Most képzeljétek el ezt a képet úgy, hogy a lábak nem távolodnak, hanem lefelé jönnek a lépcsőn, és a farmer helyett piros körömcipőt és szexi neccharisnyát visel a fotóalany. hm? ;)

Ez a fotó tegnap készült egy "esküvő elött"-i sorozat részeként. Egyik kedves ismerősömet Emőkét és barátját Pétert szerveztem be egy kis mókába, kacagásba. Úgy döntöttem, hogy a nap képét is a róluk készült fotók közül választom ki, viszont érdemes később is visszanézni, mert egy másik hozzászólásban a teljes fotózásról beszámolok majd (nem biztos, hogy ma, de azért igyekszem :))

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Köszönöm mindenkinek, aki megtisztel azzal, hogy részt vesz ebben a játékban, és pontozza a képeket. Megmondom őszintén nagyon tetszik, hogy ilyen sok féle vélemény érkezik. Igazából én mindegyik képet szeretem (milyen meglepő), de azért érzem, hogy melyik fotó fog nagyobb sikert kiváltani, és melyik az ami nehezebben értelmezhető, és nagyon jó látni, hogy még az utóbbi kategóriával is sikerül eredményt elérni. Abban viszont biztos voltam, hogy a mai fotó osztatlan sikert eredményez majd, hiszen olyan témát választottam amit senki nem merne alul pontozni. Nem sokkal utána azonban született egy újabb kép, ami sokkal inkább megoszthatja a véleményeket és végül mégis azt választottam a mai(igazából tegnapi) nap fotójának. Úgy döntöttem, hogy érdekességkép feltöltöm mind a két fényképet, de elötte még mutatnék valamit.

Negyedik sógoromnak a napokban készült el az új könyvespolca, és mivel kicsit én is érdekelt voltam a dologban, hiszen segítettem hazaszállítani az alapanyagokat, ma, amikor családi összejövetel céljából arra jártunk, megnéztem, hogy mi lett a barkácsolás eredménye. Azt hiszem igazán jól sikerült, ráadásul már a könyvek is helyet foglalhattak rajta. Viszont egy sorozatot ennél kuszábban nem nagyon lehet a polcra tenni szerintem. Még jó, hgy csak három kötetről van szó : DD










































Ez pedig az "első" kép, de végül mégsem ezt választottam










































Hanem ezt. Az 1nap1fotó mai(22-i) képe. Erre jöhetnek a pontok.

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

Egy picit vissza a természethez. Egy kis lazítás. Nem kell üzenet, meg kaland, izgalom, miegymás. Most legyen egy kis nyugi, friss levegő, virág illat. Ehhez persze megint csalni kellett...(13-án készült)

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

Ez már a tizedik. Ez azt is jelenti, hogy a küldetés 1/3-át letudtuk. Mit mondjak, nem könnyű...

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

Azt hiszem ez megint egy kicsit nehezen emészthető lett. De még mindig inkább ez, mint a fogorvos nem igaz? : DD

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

Napközben ma sem jutott sok időm a feladat teljesítésére, de szerencsére az éjszaka mindig jó társnak bizonyul, amikor fényképezésre kerül sor. Nagyon sok új dolgot éjszaka szoktam kipróbálni. Fogom a felszerelést, kivonulok a kertbe, a szomszédok meg néznek, hogy ki az a bolond, aki ilyen későn, ebben a hidegben magát fényképezi. Vagyis nem néznek, mert amilyen mázlisták már rég alszanak, vagy normális dolgokkal ütik el az időt. Én viszont szeretek ilyenkor kisérletezgetni, mert nyugalom van, csönd, hideeg :), van idő átgondolni a dolgokat, finomítgatni a beállításokon, rácsodálkozni vagy elszörnyülködni a végeredményen.
A mostani fotó is egy kisérletezgetős este eredménye, bár a módszert már az elmúlt télen kipróbáltam. Szóval ennek a képnek az érdekessége, hogy zseblámpával "rajzoltam". Ok, nem nagy kunszt, de szerintem tök érdekes hangulatú képeket lehet így készíteni. Talán az is növeli a kép értékét, hogy nagyon minimális utómunka van rajta, és attól ilyen, hogy így lett lefényképezve. Egy időben sokat dilemmáztam ezen (t.i. az utómunkán), hogy mennyi az elég, ér e digitálisan feljavítani a képet, nem attól lesz e értékes a fotó, ha azt mutatom, ami egyenesen kijön a fényképezőgépből, mert az a valami, az a művészet... Ez nem csak nálam téma, sokat beszélnek erről mindenféle fórumokon is. Manapság úgy gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy hatása legyen a fotónak, és ha ehhez két óra photoshop kell, annyi baj legyen. Ha az ember elmegy gagyiba az úgy is egyből kiütközik, viszont ha az utómunka segít átvinni az üzenetet akkor miért ne használhatnánk ki a technika nyújtotta lehetőségeket. Vegyünk például egy fekete-fehér képet. Vajon létezik annál drasztikusabb beavatkozás, hogy elvesszük a színeket, holott körülöttünk minden csupa szín? Azt hiszem nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy már a fotózás során kész képet készítsünk, hanem, hogy meglássuk a lehetőségeket és azt megpróbáljuk vizuális formába önteni. Ha szerencsénk van sikerül. Meglátjuk most sikerült e :)

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

Ok, igen, beismerem csaltam : ) Ezt a képet még tegnapelőtt este készítettem, viszont már nagyon régen kinéztem magamnak a témát, úgyhogy előbb utóbb biztos sorra került volna. Szóval remélem elnézitek nekem.

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

Igen, ezt muszáj volt kihasználni. A délelötti napsütésre gondolok, mert ki tudja, lehet hogy holnaptól már minden nap borongós lesz, és nem lesz több lehetőség ilyen szép szikrázó kék eget fényképezni (legalábbis a project ideje alatt).

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd az "1nap1fotó"-s képeket 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : ))

Annak ellenére, hogy nincs előre meghatározott koncepció, már most tudom, hogy nem lesz hiány az absztrakt képekből. Azért majd igyekszem olyan fotókat is készíteni, amelyek könyebben emészthetők, és jobban megfelelnek a közízlés követelményeinek.

(tudnivalók: dec. 11-ig minden nap készítek egy fotót, és feltöltöm a blogra. Pontozd a képet 1-7 között /ha nem akarsz nem kell kommentelni, elég pontozni/. A project végén kisorsolok egy 25x38-as nagyítást a szavazók között. Hajrá : )) 

Kedves Jézuska!

Karácsonyra a következő ajándékokat szeretném kérni tőled:

- 1 tekercs forrasztó ón. tipp
- kapcsolós elosztó. kb 5 aljzattal. tipp
- zokni. tipp
- energiatakarékos izzó. tipp
- bugyli bicska. tipp
- Budapest zsebatlasz. tipp
- Volkswagen Multivan és/vagy Ford Thunderbird : ). tipp1 tipp2

Ok, ez elsősorban a családnak szól, de nem fogok senkit se lefogni, ha hozzám akar vágni egy Volkswagent : ))

Most pedig a lényeg: 1nap1fotó

Tudtam, hogy ma elég kevés időm lesz teljesíteni a feladatot, de sikerült előre kigondolnom, hogy milyen képet szeretnék ma föltenni, ezért végig sétáltam az egyik szomszédos utcán, hogy megtaláljam az ideális fotóalanyt. Pár hete már jártam ott egyszer, csak úgy a családdal, és egyszerűen nem lehetett beszélgetni, mert szinte minden háznál acélfogú vérebek rágták a kerítést, és veszettül csaholtak. Mikor ma reggel elindultam, tudtam, hogy a nyomott idő miatt az összes nagykutya bent fog punnyadni az óljában, de szerencsére sikerült némelyiket belerángatni a játékba. Mondjuk az ilyen vicsorgós, nyálcsorgatós dologhoz, amilyet eredetileg szerettem volna, még kicsit korán volt a kutyusoknak, sőt mikor látták, hogy hasznot akarok húzni az örjöngésükből, inkább megszeppentek.

Fontos, hogy ha jut rá időtök, pontozzátok is a képet (1-7-ig). Köszi.

Tudjátok, nem kell mást tennetek, csak pontozni a képet 1-7 között a hozzászólásoknál, és ajándékba kaphattok tőlem egy 25x38-as nagyítást. Hajrá : )

Gimiben ilyen középszintű tanuló voltam. Átlag 3-as, 4-es. Nyilván ami érdekelt azt szívesebben tanultam, ami nem érdekelt, azt pedig nem, vagy alig. Néha azért rámtört a bizonyítási vágy, és elhatároztam, hogy töriböl, vagy irodalomból igenis felkészülök a következő dogára, hogy lássák tudok én ha akarok. Le is ültem, jól megtanultam az anyagot, aztán mégis egyest, ha mázlim volt kettest kaptam. Ilyenkor mindig megkérdeztem magamtól, hogy ugyan miért tanuljak, ha jobb jegyet nem kapok érte, és pár hónapig a bizonyítási kényszer is alább hagyott.
Tegnap este hasonló cipőben jártam. Este 10 előtt nem nagyon szoktam lefeküdni, mert mindig babrálok valamit, inkább 11, éjfél a jellemzőbb. Nem is lenne ezzel gond, ha a fiúk nem ébrednének föl éjszaka kétszer háromszor, ami néha hátrányosan tud hatni a pihenésemre. Ezért tegnap elhatároztam, hogy jó fiú leszek, és már fél tízkor lefeküdtem aludni. Nna gondolhatjátok. Dani a szokásos 1-3 óra helyett fél 11-or ébredt először. Mártonka (boldog névnapot kisfiam) is meglehetősen éberen aludt, szóval felváltva altatgathattam őket, a "majdjólkialszommagam" dologból pedig nem lett semmi. Az ilyen dolgok előtt mindig értetlenül állok, és sose tudom, hogy miért így történnek. Pár napja mondjuk olvastam egy érdekes dolgot Robert Merle - Az élet rózsáiban, amitől talán felderengett egy kis fény az alagút végén, ezért most idézném is:
"- Hanem azért szerintem nagy hiba volna lovag, ha nem házsártos nőt venne feleségül.
- Ugyan miért?
- Tudja, mit felelt Szókratész, mikor megkérdezte tőle valaki, hogy ha olyan rossz természetű a felesége miért nem taszítja el. 'Dehogy is taszítom - felelte Szókratész. - Nem tudok nélküle élni. Drága kincs: ő edzi a türelmemet.'"  :DDD

Szerencsére két hasznos oldalai is volt a tegnap esti ébrenlétnek. Pro primo, addig is a fiúkkal lehettem. Pro secundo megfogalmazódott bennem az "1nap1fotó" project gondolata. Mától egy hónapon keresztül minden nap készítek egy új fotót, amit lehetőleg még az adott napon publikálni is fogok. Igazából ez egy nyereményjáték, ami a következő módon zajlik. Én feltöltöm a képet, nektek pedig lehetőségetek van arra, hogy a hozzászólásokban 1-től 7-ig pontozzátok őket. Ez alapján én könyebben el tudom majd dönteni, hogy melyik képet érdemes otthon kiaggatni a falra, RÁADÁSUL a szavazók között kisorsolok egy nyertest, aki az általa kiválasztott képből ajándékba kap egy bekeretezett 25x38 cm-es nagyítást. Szóval hajrá mindenki!

Íme az első fotó

A család rámpirított, hogy milyen dolog az, hogy nincsenek fönt új képek a Daniról...

Íme. Ennyit változott 3 hónap alatt






















Nagyon kis figyelmes és aranyos kisbaba. Ezekkel az IKEA-s halakkal általában elvan egy fél órát. Az igazat megvallva néha én is : ))






















Közben Marcika is fölébredt










































Olivér nagybácsi éppen valami okossággal tömi Dani fejét, miközben Marcika kap egy suttyom puszit anyukájától






















Cuki kis lábak





















































A végén azért ő is észrevette őket, ami plusz fél óra pihenést jelent anyunak és apunak..... Nem már, elhittétek??? Mártonka 7/24-es gyerek, mellette nincs megállás.

Amikor Apostagon laktam, a házunk a falu szélén volt. A mienk volt az utolsó (vagy az első???) ház, és nagyon szerettem az elhelyezkedését. Egyedül az északi oldalon nem voltak ablakok, ezért mindig nagyon napfényes és világos volt a lakás, és mivel keleti oldalról már nem volt semmi, csak az 51-es út, egy vasút, majd a határ, rengeteget tudtam gyönyörködni a napfelkeltékben.
Nem egészen három éve, a VII. kerületből kiköltöztem a XVII-be, az egyik utolsó vagy első utcába, és olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy az apostagi házhoz hasonló fekvésű lakásban sikerült letelepedni. A keleti, déli és nyugati oldalon is vannak ablakok, ezért a fényhatások is sokban hasonlítanak az apostagi házéhoz, ami mindig kellemes nosztalgiával tölt el. Sajnos a ház nem pont a "falu" szélére épült (pedig azon a pár száz méter sétán már nem múlt volna semmi), ezért a napfelkeltéket kitakarják a szomszédos házak, de ha kicsit nyújtózkodok sikerül még elcsípnem ezt-azt a reggeli hangulatból.

Például ilyesmiket, mint ma reggel






















Régebben a Gibson honlapján volt egy ilyesmi szlogen, hogy "Öt perc egyenlő három óra". Annak idején amikor kicsit rendszeresebben prüntyögtem a gitáromon és is találkoztam ezzel a képtelennek tűnő jelenséggel. Leültem öt percet gitározgatni, aztán simán egy-két-három óra lett belőle.
Ez a fényképezősdi is hasonlóan veszélyes állatfajt. Meglátsz valamit, azt gondolod csinálsz gyorsan egy két képet, és kész. De sosem úszod meg ennyivel, mert miközben fotózod az eredeti témát meglátsz valamit ami sokkal jobb az eredetinél, és azt is elkezded fényképezni, de már sokkal tudatosabban, és addig nem nyugodhatsz, amíg azt nem látod az LCD-n, amit elötte "lelked fényérzékeny lemezén"* megpillantottál






















Persze az elképzelések megvalósításában sokat segíthet, ha olyan barátaink vannak, mint nekem Toplak Zoltán. Azt hiszem nyugodtan nevezhetem barátomnak Zolit, annak ellenére, hogy eddig összesen háromszor találkoztunk, és egy ilyen "végtelennek" tűnő ismeretség után máris megajándékozott egy Nikon objektívvel (mivel ő Canon-nal dolgozik, és nincs rá szüksége) :O. Komolyan mondom Zoli, még mindig nem értem, de remélem tetszenek a képek amiket ezzel a lencsével fotóztam, és utólag is sikerül majd kiérdemelnem a nagylelkűségedet






















Lenne itt még egy cseppes kép, ami kicsit többet mutat a környezetből










































*Egyszer volt egy kiállításom, még a kollélgiumban. A nevelő tanárom Ernő bá mondta a megynitóbeszédet, és ő használta ezt a kifejezést, amizóta is az egyik kedvencem. Lelkünk fényérzékeny lemeze. Milyen jól hangzik már, nem?

Tűzben fa parazsa volnék,
Vízben puha moha volnék,
Szélben jegenyefa volnék,
Földön apám fia volnék.

 Ezt ma délelött olvastam. Gyorsan el is küldöm apunak...

Idén egyelöre nincs több esküvőm. Úgy értem olyan amelyiken fényképeznem kell : ). És azt hiszem Emeséék esküvője a legjobb volt, amivel a szezont zárhattam. Egyrészt, Apostagon tarották, ahol 18 évig laktam, vagy jártam haza, és ha nem is sikerült teljesen törzsgyökeres apostagivá lennem, azért iwiw-en még mindig Apostag a településem. Azt hiszem érthető, mert életem legmeghatározóbb szakaszában, az általános és középiskola alatt laktam ott, és szerintem ennek az időszaknak van a legnagyobb hatása az életünkre. Én legalábbis így érzem. Emesét is azokból az időkből ismerem, és nagyon örültem mikor megkért, hogy fényképezzek nekik. Aztán amikor Krisztiánt is megismertem, még jobban megörültem, mert végig poénkodta mind a két szertartást (legalábbis ahol az etikett engedte) és a fotózást is, szóval a nevetés és jókedv alapvető vele járója volt az egész napnak.

Szerencsére a vidámság Emeséből sem hiányzik






















Kikérés. Itt lépte át a küszöböt először A mennyasszony. Amúgy nézzétek csak milyen szép "kamu" bokrétát szerzett valahonnan Krisztián, hogy elkápráztassa szíve választotját! Ez is egyike volt a sok viccnek, amiről föntebb írtam. Mázli, hogy Emese vette a lapot : )






















Pár napja összehordtam egyet s mást ilyen fotószerkesztési dolgokról. Ezek a képek már az újonnan tanultak szellemében készültek.






















Apostagon a polgári szertartások egy részét az egykori Zsinagógában (manapság Faluház) tartják, ami nagyon szép keretet ad az ünnepségeknek.

 





























































Úgy látszik nem csak Krisztián viccelődött, hanem a gyűrű is megviccelte őt : ))










































































Ilyenkor őssszel nagyon szép fényekkel lehet dolgozni. A szép mennyasszonyról nem is beszélve



















































































Ősszel nem csak a fények és a mennyasszonyok nagyon szépek,  hanem a színek is










































Imádom ezt a sok lehullott falevelet




















































































OK. Október táján fél hét körül már kicsit sötét van, de azért igyekeztünk kihozzni a maximumot a felszerelésből

Ok, rendben van, rámtört egy kis alkotói válság, vagy nevezzük akárhogy. Fogalmam sincs miért. Talán mert annyi mindent szerettem volna kipróbálni az utóbbi időben, de valahogy nem jutott rá idő. Vagy attól is lehet, hogy mindig szeretnék valami újat megmutani ezen a blogon, és nem éreztem úgy, hogy ez sikerülne. Legalábbis tegnapig. Tegnap végre rá tudtam szánni magam, hogy kicsit utána olvassak egy-két fotószerkesztési eljárásnak, amiket ha sikerül alkalmaznom, egy kis löketet adhatnak a képeimnek, és így még közelebb kerülhetek kedvenc fényképészeim színvonalához. Érdekes, hogy a "tananyag" olvasását már tavasszal kitűztem magamnak, mégis csak tegnap tudtam rá sort keríteni, viszont nagyon jó hatással volt az alkotási vágyamra, ezért könnyen lehet, hogy néhány olyan esküvő is bejegyzésre kerül majd, amelyek a nyár folyamán kimaradtak. Természetesen nem arról van szó, hogy nem szívesen vállaltam volna be azokat a képeket, csak nem találtam meg bennük azt a pluszt, amről föntebb írtam. Meglátjuk az új trükkökkel mire sikerül mennem, úgyhogy maradjatok vonalban, és szorítsatok ;)

Ez itt nem csak egy újabb bejegyzés egy újabb esküvőről, hanem egy újabb találkozás is egy nagyszerű ifjú párral. Igaz az első találkozásunkat kicsit el kellet csúsztatni, mert Dani éppen azon a napon született, és hiába mondtam neki, hogy már van egy megbeszélésem arra a napra, ezek a mai gyerekek már csak olyanok, hogyha ők meg akarnak születni, akkor meg is születnek, mondhatunk nekik bármit :) Enikőék türelmének hála sikerült egy másik időpontot megbeszélnünk, ráadásul az esküvő napján (nekem) már gyerekáldástól sem kellet tartani, így minden mehetett a maga útján. És ment is minden magától. Nem tudom, hogy Enikő és Péter mióta ismeri egymást, de bizos vagyok benne, hogy nem tegnap futottak össze először. Úgy vettem észre, hogy nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatban állnak egymással, és igen nagy odaadással vannak a másik iránt, ami természetesen nagyon kellemes alaphangulatot teremtett az egész napra nézve (meg merem kockáztatni, hogy azután is, amikor nekem már lejárt a "munkaidőm") Ráadásul a humor sem áll távol tőlük, különben hogy kerülhetett volna a Rém rendes család főcím dala a bevonulási zenék közé : DD

A portrék egy részét a Budatétényi Kastély kertjében készítettük










































Egy odaadó pillanat









































Biztonságban































































"Love and Marriage, Love and Marriage...":)

Szerencsére rizsből itt sem volt hiány
































































Templom után még egy kis ráadás

Már többször előfordult velem, hogy megfogalmazódott bennem egy ötlet, egy fotótéma például, és annyira megörültem, hogy végre kitaláltam valami újat, és csinálhatok valami olyat, amit még sehol nem láttam. Ilyenkor az a bevett szokás, hogy az első oriásplakáton viszontlátom a "nagy" ötletem. Na nem úgy, hogy odaképzelem, hanem tényleg ott van. Valaki már megcsinálta előttem, csak azt nem értem, hogy miért pont akkor jutott eszébe neki is, amikor nekem:). De ez a sok egybeesés nem csak a fotótémáknál figyelhető meg. Itt van például a kedvenc fényképészem Jessica Claire, és bár elég nagyképűség vele egy lapon említeni magam, pár hete neki is gondot okozott blogja rendszeres karbantartása. Egyébként nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy Jessica Claire-re még többször is fogok hivatkozni bejegyzéseim során. Eleve az ő hatására kezdtem el én is blogot írni. Aztán nem titkolt szándékom az se, hogy olyan minőségű és stílusú képeket fotózzak, amilyeneket ő készít. Ezért be kell ismernem, hogy (legalább is fotográfiai értelemben) egy Jessica klón lettem. Illetve az a célom, hogy az legyek. Sokat gondolkoztam ezen a dolgon. Tudniillik azon, hogy mit is jelent az, ha valaki ennyire el akar sajátítani egy módszert. Nem ezt hívják pl. lopásnak? De végül úgy döntöttem, hogy ezt tanulási folyamatnak hívják, pláne, ha kicsit hozzá tudok tenni abból is, amit másoktól sikerült "összelopkodnom", és remélem egy idő után ebből a sok információtömegből kikerekedik majd valami olyasmi, amit már egyéni stílusnak lehet nevezni.
Visszatérve a címre, ami négy nappal ezelőtt, amikor ennek a bejegyzésnek a szerkesztésének nekifogtam még egész más volt, szóval amit a címsorban olvashattok, igaz. Ez még mindig egy működő blog, és több bejegyzés is érkezik majd még olyan esküvőkkel kapcsolatban, amelyeken az elmúlt hetekben fényképeztem. Legközelebb - a hét vége felé - Enikő és Péter "Nagy-napjáról" láthattok pár fotót. Viszont, hogy a teljes bejegyzés elkészüléséig ne maradjatok kép nélkül, itt egy kis ízelítő.

Amikor az esküvő forgatókönyvét egyeztettük Enikővel és Zsolttal, kicsit meglepődtek, azon, hogy beállított képeket is szeretnék készíteni róluk, mert nekik eredetileg csak a szertartások fotózására lett volna szükségük, de szerencsére sikerült rábeszélnem őket egy rövidke portré fényképezésre is, amitől szerintem fölöslegesen tartottak, hiszen a első pár kocka után sikerült levetkőzni a zavarukat.
Egyébként pont az ilyen kis izgulások miatt szeretném minél inkább előtérbe helyezni az "esküvő elötti" fotózásokat. Hiszen minél rutinosabb fotóalany valaki, annál könyebben tud feloldódni a fényképezőgép elött, és az sem mindegy, hogy az esküvőn egy "idegen" fotóssal kell e dolgoznunk, vagy olyannal, akivel már van pár közös élményünk. Arról nem is beszélve, hogy én is szeretnék minél közvetlenebb kapcsolatba kerülni a megrendelőimmel. Például Enikő és Zsolt is annyira jó fejek voltak, de kénytelen vagyok beérni azzal a néhány "barátság-morzsával", ami a pár órás fényképezés alatt az ölembe hulott.
Minden esetre nekem így is nagy élmény volt megismerkednem veletek, és kívánok nektek sok boldogságot. Remélem a buli is úgy sikerült, ahogy az előzetes beszélgetésekből sejteni lehetett ;)

Íme, egy sokat sejtető "Mona Lisa" mosoly










































És egy sokat sejtő vőlegény










































Együtt azért mindig jobb






















A fotózás végefelé kicsit magukra hagytam őket, hogy még jobban egymásra koncentrálhassanak. Meg is lett az eredménye: egy újabb meghitt pillanat.






















Még egy utolsó kép a templom kapujában






















És néhány a templom belsejében






























































































































Friss házasok










































Gyermekáldás garantált :)

Gabi és Attila kisértetiesen emlékeztetnek Szilvire és Krisztiánra akiket május végén fényképeztem. Ugyan olyan vidámak és közvetlenek, lazák, semmi görcsösség és élmény volt őket fényképezni. Ráadásul nem is kellett mással törődnöm, csak azzal, hogy nyomjam a gombot, mert annyira oldottak és nyitottak voltak, hogy kár lett volna megzavarnom őket azzal, hogy így vagy úgy álljanak. Azt talán fölösleges hozzátennem, hogy mennyire egymásra vannak hangolva. Pár képről szerintem ezt egy az egyben le lehet venni.

Először pár klasszikus "oto" fajta portrét készítettünk






























































































































Azután egy-két érzelgőset






















...és ahogy jöttünk-mentünk, útunkba akadt ez a vicces fagyis autó. Egyből le is csaptam rá








































































































































































Egyébként mindenfelé nagyon jó helyszínekbe botlottunk. Ez a fotó közvetlenül az egyházi szertartás elött készült, ahol volt egy ilyen nagyon jó kocsibeálló

Naná, hogy folytatódik. Épp csak időm nincs rá szerencsére :) Persze azért dolgozok az ügyön, folyamatosan figyelek, keresem a jobbnál jobb rozsdás témákat. Itt van páldául ez a satu. Már jó régóta kifigyeltem, és amilyen mázlista vagyok a teraszunk korlátjára van fölerősítve (közvetlenül a bejárati ajtó mellett), úgyhogy röpke 2-3 hónap után sikerült is végre lencsevégre kapnom :)

Korábban ígértem pár képet Mara és Gábor esküvőjéről. A nagy napjukon sajnos nem lehettem ott, mivel egy másik esküvőn dolgoztam. Náluk Orsi fotózott, akitől kaptam néhány fotót, és kommentálni ugyan nem tudom őket, de ahogy elnézem, a mosolygás most sem okozott gondot. Bár amilyen vidám természetűnek ismertem meg mindkettőjüket, ezen nem is csodálkozom.